Az SZTFH elnöke a szabályozói-felügyeleti helyzetképről tartott előadást a Szerencsejáték Zrt. TOP100 Vezetői Fórumán

Az SZTFH elnöke a szabályozói-felügyeleti helyzetképről tartott előadást a Szerencsejáték Zrt. TOP100 Vezetői Fórumán

A Szerencsejáték Zrt. TOP100 vezetői fórumán Hatóságunk elnöke, Dr. Nagy László mutatta be az elmúlt évi eredményeket és kihívásokat. Az SZTFH – amely a héten immáron a fennállásának 3. évfordulóját ünnepelhette – a magyar nemzetgazdaság számára kiemelt ágazatok – szerencsejáték-szervezés, dohány-kiskereskedelem, bányászat, kiberbiztonság, valamint az ESG szabályozás – működési biztonságának fenntartására törekszik, miközben fokozott figyelmet fordít az ellátásbiztonság, fogyasztóvédelem és innováció támogatására.

A szerencsejáték szektor szabályozása és ellenőrzése az SZTFH kiemelt feladata. 2023-ban több mint 162 illegális szerencsejáték weboldal blokkolására került sor, amelyek révén jelentős mértékű adóbevételt veszített volna az állam, és komoly kockázatot jelentettek volna a magyar játékosok számára. Az SZTFH blokkolási tevékenysége és az illegális szervezők elleni fellépés eredményeképpen csökkent az illegális online tevékenységek aránya a piacon. A hatóság nemcsak a pénzforgalmi blokkolásokkal, hanem a hálózati infrastruktúra felderítésével és új, gyorsabb eljárásjogi szabályok alkalmazásával is hatékonyan lépett fel a jogsértők ellen. A blokkolások időtartama 33-62 napról mindössze 2 napra csökkent, így jelentős eredményeket ért el a piac tisztításában.

Dr. Nagy László előadásában az ESG szabályozással is kiemelten foglalkozott. Megemlítette, hogy az SZTFH aktívan segíti a hazai vállalatokat abban, hogy megfeleljenek az uniós követelményeknek. Az SZTFH a fenntarthatóságot elősegítő szabályozási környezet kialakításával támogatja Magyarország gazdasági fejlődését.

Hatóságunk célja, hogy a nemzeti és nemzetközi jogalkotási folyamatok során olyan szabályozási környezetet biztosítson, amely növeli a magyar vállalatok versenyképességét, illetve fenntarthatóságát, miközben garantálja a fogyasztók védelmét, és fellép az illegális tevékenységek ellen.

Szabályozott Tevékenységek Felügyelet Hatósága
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információikat tárolnak a böngészőjében és olyan funkciókat látnak el, mint a felismerés, pl. amikor visszatér weboldalunkra.