Harmincöt új végrehajtót nevezett ki a Hatóság
A helyes útról való letérés esetében zéró toleranciát fogunk alkalmazni – jelentette ki a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöke pénteken, miután a Végrehajtói Kar 35 új tagjának adta át a kinevezési dokumentumot.
A Hatóság elnöke elmondta, hogy a pályázóknak egy rendkívül szigorú kiválasztási folyamaton kellett bizonyítaniuk alkalmasságukat. Mint mondta, a jogalkotó minőségi változást tudott elérni már azzal is, hogy jogi egyetem elvégzéséhez kötötte e munkakör betöltését, a végrehajtói szakvizsga pedig további szűrőként funkcionál. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az eljárások során a Hatóság alapvetően három szempontot kíván érvényesíteni a végrehajtói munkával kapcsolatban: legyen jogszerű, szakszerű és empatikus. Ezeket az elvárásokat a jövőben is ki fogjuk kényszeríteni – fogalmazott az elnök.