Kiemelkedő geotermikus fejlesztési lehetőség Püspökladányban

Kiemelkedő geotermikus fejlesztési lehetőség Püspökladányban

Az alföldi város és 15 km-es, szűk térsége rendkívül jó geotermikus potenciállal rendelkezik, amelyet a mezőgazdaságban, az iparban, valamint a távfűtési rendszer kiváltásában is hasznosítani lehetne. A püspökladányi földtani mérési adatok kiértékelésről és a jövőbeni lehetőségekről egyeztett egymással dr. Nagy László az SZTFH elnöke és Vadász Ferenc Püspökladány polgármestere.

2023 óta az Országos Geotermikus Kutatási Program keretében az SZTFH Földtani Szolgálata több mint 200 település vonatkozásában készítette el az adott térség geotermikus adottságait bemutató földtani adatcsomagokat. A találkozón dr. Nagy László elmondta: a Hatóság célja a geotermikus energiában rejlő lehetőségek minél szélesebb körű kiaknázásának elősegítése,  hiszen így a következő évtizedben éves szinten akár 1 milliárd köbméterrel is csökkenthető Magyarország földgázfogyasztása ezzel is erősítve hazánk energiaszuverenitását. Vadász Ferenc örömmel fogadta az együttműködés lehetőségét, hiszen hosszútávon a település érdeke is, hogy a lakosság és a közintézmények energia ellátása minél biztonságosabban és költséghatékonyabban legyen biztosítható.

Földtani szempontból Püspökladány kiemelkedő helyzetben van: míg világátlagban 1 km mélységenként 25-30 °C hőmérséklet-emelkedés tapasztalható, itt ez az érték akár 50 °C / km-t is meghaladhatja, ami azt jelenti, hogy viszonylag kis mélységben is elérhető a hasznosítható hőmérsékletű víz. Püspökladány térsége országosan is kiemelkedő geotermikus lehetőségeket rejt. A fiatalabb vízadó rétegek alacsony kockázattal és jó vízminőséggel lehetőséget biztosítanak geotermikus beruházásokra.

.

Szabályozott Tevékenységek Felügyelet Hatósága
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információikat tárolnak a böngészőjében és olyan funkciókat látnak el, mint a felismerés, pl. amikor visszatér weboldalunkra.